A capoeira története 300 évvel ezelõtt kezdõdött Brazíliában. A portugálok rabszolgákat vásároltak Afrikából, akiket dohány és cukornádültetvényeiken dolgoztattak. A különbözõ etnikumú törzsek egyetlen közös pontja vallásuk, az orixa kultusz volt.
A holland támadások idején meggyengültek a portugál gyarmatosítók, az elviselhetetlen körülmények miatt, így több ezer rabszolga kísérelhette meg a szökést, a szerencsésebbek a dzsungelbe menekülve létrehozták saját törzsi kultúrájukra épülõ autonóm városaikat. Szabad városokat a rabszolgatartó Brazíliában. Ezekben a városokban a túlélésért küzdve testüket, kezüket, lábukat használva kellett harcolniuk.
Miután az államnak sikerült felszámolnia ezeket a városokat, a visszafogott feketéknek még 200 éven át kellett várniuk szabadságukra, sanyarú körülmények közt, ahol törzsi szokásaik, így a harc minden megnyilvánulási formáit tiltották gazdáik.
Nem lett jobb a helyzet a rabszolgaság felszabadítása után sem, a feketék nehezen kaptak munkát, a nagyvárosok nyomornegyedeiben a bûnözésbõl éltek. Ekkor annyira rossz hírneve volt a capoeiristáknak, hogy törvény tiltotta a capoeira gyakorlásának bármilyen formáját.
Ez az idõszak majd negyven éven át, 1937-ig tartott, mikor is a capoeirista világ egyik legendás alakja mestre Bimba, hétköznapi nevén Manoel dos Reis Machado megreformálta a capoeirát és az utcákról az edzõtermekbe, a társadalmilag elítélt státuszból „nemzeti sporttá” avanzsált. A 80-as évektõl elkezdett terjeszkedni Brazílián kívül és meghódította a világot, amit összetettségének, kulturális sokszínűségének köszönhet, hisz az évszázadok során eltérõ népek szokásai, zenéje, harci technikái és vérmérséklete keveredett benne.
A capoeira ma
A capoeira segít az embereknek a konfliktusokat, a félelmet és a bizonytalanságot nagyobb magabiztossággal, elhatározással és humorral kezelni. Összefoglalóan a capoeira a mozgás, a zene, a fizikai kifejezés és stratégia örömének ünnepe. A mai tanítványok, úgy ahogy a capoeira legkorábbi művelői megtanulják a küzdelmet ünneppé változtatni, hinni a saját képességeikben és megérteni a gazdagságot, amit ennek másokkal történő megosztása jelent. A capoeira harcművészeti formaként tiszteletet vívott ki világszerte. A capoeira a médiában és a globális kultúrában egyre gyakoribb megjelenésével milliókat vonz a világ minden részén.
A roda
A "roda" (ejtsd: "ho-da") kifejezés a capoeira játékosok által formált körre utal, melynek közepén a játék zajlik. A roda formálói legalább annyira fontosak, mint a két játékos a közepén, ők adják az energiát és a ritmust a játéknak tapsolással, capoeira dalok éneklésével és hangszerekkel. A belül lévő két játékos energiát és támogatást kap a rodától. Mint az élet körforgásának metaforája a roda jelképezi, hogy minden rész fontos az egész létrehozásában, az együttműködés pedig elengedhetetlen a működéshez.

